Előrebocsájtom, hogy sose sütöttem még vadhúst. Sőt, főzni se sikerült soha. Egyéb találkozásaink kizárólag étteremben történtek, összesen két alkalommal; az egyik a klasszikus őzgerinc áfonyával kombó volt, a másik vaddisznópörkölt. Erre most kolleginám a kezembe nyomott cirka fél kiló szarvaskarajt, hogy "apu küldi"...
Előszöris feltettem főni valami páclé-félét: hagyma disznózsíron megdinsztel, majd alaplével felönt (aki nem tudná, ez húsleves; most kockából készült). Ezután mehet bele minden, amit akarsz; én babérlevelet tettem bele, meg fokhagymát, kakukkfüvet, kis őrölt köményt, sót, borsot. Félóra rotyogás után felöntöttem fél liter vörösborral, majd újabb félóra rotty, ezután hagytam kihűlni, beletettem a húst, majd hűtő.
24 óra múltával elővettem, lemostam róla a pác diribdarabjait, majd durvára őrölt szinesborsban megforgattam, és némi zsír társaságában bevágtam a sütőbe, természetesen letakarva. Így fél órát párolódott, majd takaró nélkül újabb felet sült. Közben elkészítettem egy kis petrezselymes krumplit és a vörösboros mártást, ami gyakorlatilag egy kis fej reszelt hagyma vajon megdinsztelve majd felöntve négy deci vörösborral, majd ezen bormennyiséget harmadára forralva, és némi cukorral beédesítve kész is. Nem kell sok belőle, és olyan íze van, hogy beszarsz. De komolyan.
Kép sajnos nincs, mert mielőtt eszembe juthatott volna a fotózás, már el is fogyott...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.