Ennek a kajának története van, kicsit szomorú, meg némileg kínos is, ezért nem írnám le a részleteket, viszont a fejlődést igen. A kezdetekben szalonnából, némi hagymából és tejfölből állt, sózva-borsozva, és fodros nagykockával (!), amit most már csak krumplistésztához veszek elő. Aztán lassan változni kezdett, külső hatásra. Először a tészta változott spagettivé, aztán kerültek bele egyéb fűszerek is, párszor sajtot (trappistát vagy füstölt Karavánt) is olvasztottunk bele, kotyvasztás volt a javából, méltó a blog nevéhez.

A jelenlegi állapot a következő: négy-öt gerezd fokhagymát apróra nyesek, és olívaolajon megpirítom egy hangyányit, majd rádobok némi füstölt sonkát, vagy tarját, vagy bacont, vagy akármit. A kolbász most nem játszik, nyilván. Hozzáadok egy teáskanálnyi sűrített paradicsomot, és együtt pirítom a húsfélével. Miután megpirult, enyhén sózom, borsozom, bazsalikom kerül rá, majd felöntöm valamennyi tejszínnel, ez a hozzá csapódó tészta mennyiségétől függ. Fél kiló tészta fél liter tejszínhez, általában. Rottyantás sűsűsödésig, aztán mehet bele a tészta, mostanság penne szokik lenni, némi összefőzés-pirítás, tálaláskor reszelt Grana a tetejére.

Namost ehhez képest az originále talján recept a következő: végy kockára vágott pancettát, pirítsd meg, só-bors, hagyd hűlni. Ha már nem égeti a kezed (vagy nyelved), öntsd nyakon reszelt parmezánnal kevert tojás sárgájával (4-5 tojás minimum), majd keverj bele épp akkor leszűrt, tűzforró spagettit némi főzővíz társaságában, és ne hagyd nyugodni. Ha jól csinálod, a tojás a főzővízzel elegyedve vékony, csillogó rétegben bevonja a tésztát, és kissé meg is fő. Szerintem a tojás magában kicsit túl sűrű, érdemes fél deci tejszínnel lazítani.

Kép majdan.


Jóétvágyat ahhoz, amelyik tetszik!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotyvasz.blog.hu/api/trackback/id/tr881574780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.