Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Nem vicc, tradicionális angol recept, nem változtattam rajta semmit, és isteni. Senki se hiszi el, amíg meg nem kóstolta. Darált bárányhús kell hozzá, ha ez nem beszerezhető, a marha is jó; ebben az esetben a hangzatos Cottage Pie-ra változik az elnevezés. Én az eddig elkészülteket báránnyal csináltam, így az igazi. A jellegzetes szag kiküszöbölhető egy percnyi forrásban lévő vízbe merítéssel, majd leöblítéssel, de aki bírja a birkahúst, ezt elhagyhatja.

A húst kevés olajon megpirítom, közben mehet hozzá egy fej reszelt hagyma és méretétől függően két-három szál reszelt sárgarépa, és persze az ilyenkor szokásos só-bors. Ezután fel kell önteni vörösborral, majd ezt elfőzni. Egy evőkanál sűrített paradicsom, vagy két szem friss paradicsom kerül bele, plusz kakukkfű és rozmaring. A kakukkfűvel vigyázni kell, baromi erős fűszer, egész kevés is elég belőle, a rozmaringot viszont nem kell sajnálni. Ezután alaplével vagy vízzel felöntöm (általában vízzel és egy fél bio-leveskockával szoktam megoldani) és hagyom rotyogni fedő alatt.

Közben elkészítem a krumplipürét. Szokásos módon, azaz krumpli megfőz, összezúz. Sózom és borsozom alaposan (muszáj kóstolással ellenőrizni, a krumpli sok sót vesz föl), majd kis hűtés után belekeverek két tojássárgáját és cirka tíz-tizenöt deka reszelt sajtot. Mondanom se kell, a trappista ide nem lesz jó (mint ahogy semmi másba se, az a sajtok legalja), cheddart kell venni, azt a jó zsíros-ízes narancsszínű fajtát.

Update: Sajnos nem kaptam cheddart, Gordon Ramsay szerint a parmezán is jó neki, kipróbáltam. Képek alant, maradok a cheddarnál.

Közben rákukkantok a ragura. Ha elfőtt a leve, lehet kóstolni, esetleg utánsózni, majd tűzálló tál aljába pakolni és elsimítani. Mehet rá a krumplipüré szépen elsimítva és erre egy réteg reszelt sajt. Sütőbe vele húsz percre, amíg a sajt megpirul, és tálalható.

Jóétvágyat!

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kotyvasz.blog.hu/api/trackback/id/tr181450009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.